A Magyar Épületgépészet, L. évfolyam, 2001/2. számában megjelent írás

Az épületgépészeti szakma az elmúlt hónapokban ünnepelte létrejöttének ötvenedik évfordulóját. Mint minden születésnapi ünnepség, úgy most is felmerültek emlékek, mérlegelésre kerültek az elmúlt időszak eredményei és felvetődött a hogyan tovább kérdése is.

Egy klasszikus tudomány esetén egy félévszázados időtartam talán nem jelent nagy időt, és nagy változásokat, de egy olyan szakterület, mely a mindennapi életünkkel szorosan összefüggő technikai-technológiai fejlődés része, ennyi idő alatt jelentősen megváltozik, mind a lehetőségek, mind pedig a követelmények oldaláról. A változás a szakterület szerves részeként szinte észrevétlenül ment végbe, és csak ilyen hosszabb időszak áttekintésével mutatkozik szembetűnő érzékelhetőséggel. A változást a gyakorlatban dolgozó szakemberek éppúgy érzékelték, mind az oktatásban tevékenykedők, és bár mindkét terület számára más-más kérdéseket vetett fel, a felismerés mégis közös: tenni kell, hogy a szakterület meg tudjon felelni a harmadik évezred megváltozott kihívásainak.

A tennivalók áttekintésében az alapoktól indult el a MÉGkSZ, amikor kezdeményezte a szakterület definiálását: Mi is az épületgépészet? A helyzet érdekessége, hogy a kérdést nem laikusok, hanem a szakma elismert vezetői tették fel, és szívós munkával, széleskörű vélemény-gyűjtéssel próbálják megválaszolni. A kérdés megválaszolása során számos ötlet és szakmai konzultáció eredményeként javaslatok születtek, melyek alapul szolgálhatnak a szükséges változtatáshoz. A javaslatok a gyakorlat tapasztalataiból és szigorú szakmai megközelítéséből közvetlenül a felsőoktatás számára fogalmaznak meg tennivalókat. Világosan kell azonban látni, hogy a felsőoktatásban az épületgépészetnek nem csak a szakmai kritériumok alapján, hanem más mérnöki ismeretekkel összevetve is meg kell felelnie és a felsőoktatási rendszer szerves részeként eleget kell tenni az oktatási rendszer mai követelményeinek is.

A szakterület környezetének változása

Az épületgépészet szakterület, mint minden szak- illetve tudományterület önfejlődése következtében változott: egyes témakörök kimaradtak, mások jelentősen bővültek, illetve új témakörök jelentek meg. Ezek közül néhány fontosabb:

• A szakterület rendszereit alapvetően érintik a globális kérdések, mint az energia, környezetvédelem, informatika (1. ábra). Ennek megfelelően a rendszerek alapvető működési elveikben jelentősen nem változtak, de kiegészültek, bonyolultabbak lettek, vagy más, többnyire szigorúbb követelményeknek kell megfelelniök.
• A rendszerek alkotóelemei választéka jelentősen bővült.
• A rendszerek tervezésében jelentős teret kapott a számítástechnika.
• Az elvárások a rendszerekkel szemben minőségükben és a működtetés kényelmében jelentősen megváltoztak.

Nem tekintjük célnak a változások okának elemzését, csupán tényként vesszük figyelembe és a jelenlegi helyzet ill. a belátható tendenciákkal együtt az épületgépészeti szakterület – mindenekelőtt az oktatással kapcsolatos – tennivalók megfogalmazására összpontosítunk. Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi helyzetértékelésből, és tapasztalatokból a kérdés súlyának megfelelően szisztematikus megközelítéssel világosan kirajzolódik a célul tűzött feladat egy (természetesen általunk mindenképpen jónak tartott) megoldása.

                                                                       +

1. ábra Ismeretkör bővülése

A választott módszer

A választott módszer a célnak megfelelően arra az alapvető mérnöki munkastílusra épül, mely szerint az alapoktól elindulva minden elágazásnál számításba veszi a lehetőségeket, azokat elemzi, és a döntést követően lép tovább. Így a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a feladatot nemcsak megoldja, hanem a megoldások közül a legjobbat adja.

E módszert a két oldalról is végig érdemes csinálni, egyfelől az épületgépészet definíciójától, másfelől a gyakorlati alkalmazástól visszafelé. A megoldás akkor biztosan jó, ha a gondolatsor oda-vissza ugyan arra az eredményre vezet.

Ennek megfelelően az elvégzendő feladatok (az algoritmust a 2. ábra szemlélteti):

1. A szakterület meghatározása az eddigi előzmények, a tartalom, a szóértelmezés és esetleges külföldi megfelelőség alapján.
2. A szakterület művelése munkakörökben történik, így az egyes munkakör-csoportokból visszafelé azt kell levezetni, hogy ez egyezik-e a felállított hipotézis-megfogalmazással.
3. Az eddigi szakmai tagozódás és a bekövetkezett változások alapján össze kell állítani a szakterület ismeretanyagát.
4. Meg kell határozni az egyes munkakörökhöz tartozó ismeretköröket és tudásszinteket.
5. Meg kell becsülni az ismeretkörök használati nagyságát.
6. Ki kell jelölni a leghasználatosabb ismeretekből az oktatás törzsanyagát.
7. Meg kell vizsgálni a jelenlegi képzés és az előzőekből összeállított ismeretanyag eltérését.
8. Elemezni kell a speciális ismeretek oktatásának lehetőségét a szakterület tagolásával, szakmai továbbképzéssel, vállalati tréningekkel, stb.
9. Meg kell határozni a munkakörökkel járó felelősség és a szakmai jogosítványok követelményének összefüggését.
10. Össze kell hasonlítani a 9. pont megállapításait a jelenlegi követelmény-rendszerrel és jogosítványokkal.

Úgy gondoltuk, hogy az elvégzett feladatok

• és az oktatás egyéb szempontjai alapján javaslatot lehet készíteni a célszerű változtatásokra a felsőoktatásban,
• és a kamara célkitűzéseinek megfelelően javaslatot lehet kidolgozni a minősítés és a jogosítványok követelményeinek esetleges változtatására.

A felsorolt feladatok mindegyik pontja rendkívül körültekintést és alapos munkát igényel, melyet igyekeztünk elvégezni, de e cikk keretében ebből csak néhány kérdést részletezhetünk.

A szakterület meghatározása (1)

Minden tudomány és szakterület természetes igénye, hogy időről időre áttekintse fejlődését és azt a megállapításai alapján célszerűen korrigálja. Az épületgépészet esetén éppen az eddigi fejlődésének áttekintése kapcsán merült fel a szakterület egzakt definíciójának igénye. Bár ez nem cél, mégis a meghatározásból levonandó következtetések a szakterület egészének szolgálhatnak iránymutatóul a szakmunkásképzéstől a felsőfokú oktatásig, az államigazgatás és hatósági jogosítványokon keresztül. A szakterület önmeghatározása tehát szükséges, még akkor is ha a pontos definíció nem alakul ki. A meghatározáshoz néhány alapvető megállapítás:

• Az épületgépészet elnevezést a szakterület keletkezésekor nem definiálták, csupán a tartalmát rendszerezték.
• Az épületgépészet gépészmérnöki szakterület (tehát nem tudomány). Ez azt jelenti, hogy meghatározottságát nem valamilyen azonos alaptudományi összefüggésrendszer, hanem a funkcionális igény determinálja. (Más kérdés, hogy a szakterület számos problémája az anyag és energiatranszport összefüggésével tisztázható.)
• Az épületgépészetnek megfelelő szakterület sem szó szerint, sem ugyanilyen tartalommal más országokban nincs.

Kiindulásul a szakterület születéskori tartalma és az azóta eltelt időszak gyakorlata szolgálhat alapul. Az induláskori elképzelésről, esetleges szakterületi meghatározásról nincs forrás, így csupán a szakterületet alkotó gépészeti rendszerek alapján lehet következtetni a szakterület tartalmára. Ez lényegében a vízellátás, HMV ellátás, csatornázás, fűtés, szellőzés, klímatizálás, gázellátás, szociálhigiéniai rendszerek témaköröket jelentette.

Az azóta eltelt időszakban részben megmaradt ez a tagozódás, de súlypont-áthelyeződések történtek, illetve elmaradtak tématerületek.

A szakterület meghatározásában tehát sem a kezdetek, sem a külföldi analógia, sem pedig az azóta eltelt időszak gyakorlata nem igazán segít. Így marad az értelmezés alapján logikai okfejtéssel megpróbálni a szakterület definícióját megalkotni, vagyis az

Épületgépészet

-az épületben levő gépek (nyilván nem jó, a mobil berendezésekről nincs szó, mert akkor minden gépet magában foglalná) szakterülete,

-épületben a beépített gépek (nyilván nem minden beépített gépről van szó) ismeretköre,

stb.

Ennek a logikának megfelelően néhány próbálkozás:

Az épületgépészet az épületek nem termelési célú gépészeti rendszerei.

(A definíció nem utal a funkcióra, nevezetesen milyen célú gépészeti rendszerekről van szó, de ez a fogalomból nem következik és csak a gyakorlat alapján lehet kreálni.)

Az épületgépészet az ember életfeltételeinek kielégítését szolgáló nem termelési célú gépészeti rendszerek ismeretköre.

Az épületgépészet az ember komfort és higienes igényeit szolgáló gépészeti rendszerek ismeretköre.

Bármely megfogalmazásról is van szó, a szakterület kialakításától eltelt idő a tartalmat is befolyásoló változást eredményezett és így a mai kornak megfelelően célszerű újrafogalmazni. Másfelől a szakterület fejlődésének is saját érdeke, hogy ne zárja be ismeretkörét egy fél évszázaddal ezelőtti helyzetnek megfelelő önkorlátozásba. Erre a lehetősége is megvan, mert a számítástechnika és az informatika nyújtotta eszközök a rendszerek kialakításának un. mérnöki munkáját lényegesen leegyszerűsítette, és így a szakterület kiüresedésétől kell tartani. Az eltelt idő változásának a szakterület ismeretanyagára ható lényeges vonásai:

• Minden rendszerrel szemben, így az épületben levő rendszerekkel szembeni minőségi követelmények a szabályozás és az utóbbi időben a vezérlést tekintve alapvető igényként jelennek meg. Ezek többnyire elektronikus szabályozást és elektronikus, vagy telemetrikus vezérlést jelentenek.

• Az ember környezetével szembeni elvárásai ma már az élet alapvető víz és elfogadható klímakörülményein kívül a szabadidő, a kényelem és az otthoni feladatok ellátásának gépi segítségét is megkövetelik. Ezért az ember környezetében levő gépek a korábban felsorolt rendszereken kívül számos új rendszerek és berendezések alkalmazását is igénylik.

Ezeket a változásokat is mérlegelve a szakterület évezredfordulón a következőképpen definiálandó:

Az ember környezetében az épített, nem termelési célú gépészeti és kapcsolódó technikai rendszerek.

Minthogy nem csak gépekről és nem csak higienes ill. komforttal összefüggő berendezésekről (garázsajtó, automata locsoló, stb.) van szó, így helyesebb az épülettechnika szakterület elnevezés. De talán a tartalom alapján már nem is épületben levő, hanem az épület környezetében levő rendszerekről is (úszómedence a kertben, stb.), viszont változatlanul a stabil berendezéseket tartalmazná, így a létesítménymérnök kifejezés helyénvalóbb lehet. Ez azért sem elvetendő az első meglepetés után, mert ez a nemzetközi elnevezéshez is közelebb visz: Nyugat-Európában ugyanis az un. fassility manager képzés létezik és a létesítménymérnök ennek tartalmi fordításához áll a legközelebb.

A továbblépés érdekében az eddigi megfogalmazásokat kellene a jelenlegi munkakörök feladataival egyeztetni, és kiválasztani a szakterületnek azt a meghatározását, mely leginkább egyezik a jelenlegi gyakorlattal, ugyanakkor perspektívikus. Ezt azonban a szakma meghatározó szakembereinek széleskörű bevonásával és végül az a közös vélemény kialakításával lehet eldönteni.

A szakterület munkakörei (2)

Bár a szakterület pontos meghatározása vitatható, a tartalom alapján azonban elég pontosan meghatározhatók azok a munkakörök, melyekben az épületgépészeti ismeretek a meghatározóak, azaz amelyekbe az épületgépészeti végzettség indokolt ill. szükséges. A cél természetesen az, hogy az ismeretanyag és a munkaköri elvárások a lehető legnagyobb mértékben egybeessen. Ez nem egyszerű feladat, mert a különböző munkakörök az épületgépészet ismeretanyagának különböző mélységű alkalmazását követelik meg.

Anélkül, hogy ebben a cikkben bemutatnánk az egyes munkakör (típusok) ismeretanyagát csupán két könnyen belátható megállapítást tennénk:

• Az egyes munkakörök ismeret-anyag követelményei nem annyira a szakterület részterületeinek alkalmazásában, mint inkább az egyes részterületek súlyának és az ismeretek mélységének mértékében térnek el egymástól.
• Valamennyi munkakör szükséges ismeretanyaga az elmúlt évtizedekben bővült, és egyre fontosabb a kapcsolódó szakterületekkel való kapcsolat, és ez további ismereteket követel meg.

Ezek a megállapítások természetesen csak általában igazak, és az egyes munkakörökben más és más formában jelentkeztek.

Ahhoz, hogy az oktatás ismeretanyagát a szakterület munkaköreinek elvárásaihoz lehessen igazítani, azt is meg kellett vizsgálni, hogy az épületgépész felsőfokú végzettséggel milyen munkakörökben, milyen számban dolgoznak. A vizsgálatot nem tudtuk pontosan elvégezni, csupán szakemberek becslésének összesítéséből adódó számokat közöljük (3. ábra). A nehézséget az okozza, hogy az elmúlt ötven év alatt a BMGE-n nappali, esti és levelező tagozaton végzett hallgatók mellett időközben a felsőfokú technikumi, majd főiskolai, valamint a kiegészítő képzésben diplomát kapott hallgatók is megjelentek és ezekről teljeskörű létszámmal, és munkakörükkel kapcsolatban nincs semmiféle adatbázis. Természetesen a becsült adatok torzíthatnak, de az ismeretanyaggal kapcsolatos megállapításhoz elegendő információval szolgálnak. A szakterületen jelenleg a legnagyobb számban az épületgépészek az üzemeltetéssel foglalkoznak, és ennek csak töredében a többi munkakörökben: kivitelezésben, tervezésben, államigazgatásban, kereskedelemben, stb. Minden bizonnyal ez az arány korábban jelentősen más lehetett. A kezdetekben valószínűleg a tervezés volt a meghatározó és csak elvétve dolgoztak az államigazgatásban, vagy kereskedelemben.

A szakterület ismeretanyaga (3-9)

Az épületgépészet szakterület ismeretanyagát a különböző munkakörök elvárásai alapján célszerű összeállítani. Mint ezt az algoritmusban is feltüntettük, ez több részkérdés megoldását igényli (2. ábra 3-9 lépései). A feladat megoldása nem egyszerű, mert mint azt épületgépészet definiciójánál is érzékeltettük, a szakterület ismeretanyagának körvonala nem húzható meg egyértelműen, így nem könnyű abban megállapodni, hogy

• egyes kérdések szerepeljenek-e az ismeretek között mint pl. a közmű nélküli rendszereknél a kell-e foglalkozni a helyettesítő megoldások részleteivel (kutak, szennyvíztisztító-szikkasztó, biogáztelep, kapcsolt energiatermelés, stb.),
• vagy a nem klasszikus épületgépészeti rendszerek bekerüljenek-e az ismeretanyagba, mint pl. napkollektoros kiegészítő fűtés, uszodatechnikai rendszerek, csapadékvíz hasznosítás, stb.
• vagy a kapcsolódó rendszerek szerepeljenek-e az ismeretanyagban, mint pl. motoros hővédelmi és árnyékolók, távszabályozók és vezérelők klímarendszerekben, automatikus kerti locsolók, önvezérelt vízkifolyók, stb.
• milyen mértékben szerepeljenek a környezetvédelmi, energetikai, villamos szabályozó és vezérlési ismeretek, stb.

A feladat megoldásában további nehézséget jelent az egyes témakörök ismeretének mélysége. Az különböző munkakörökben az ismeretek szükséges elmélyültsége nagyon nehezen határozhatók meg, és megoldást csak kompromisszumok árán lehet remélni.

Az ismeretanyag tartalmi összeállítása után a következő lépés az ismeretanyag elsajátításához a felsőoktatási tananyagba való beillesztése. Ez elsősorban nem a tantárgyankénti megfogalmazásában jelent nehéz feladatot, hanem a rendelkezésre álló lehetőségek korlátai miatt. A felsőoktatás tantervi kötöttségei mind szerkezetében az egyes tantárgyak arányai, mind a rendelkezésre álló óraszámok, valamint a félévenkénti számonkérési formák tekintetében nagyon szűk mozgásteret biztosít.

Anélkül, hogy a felsőoktatás különböző szintjein ezeket a kötöttségeket, a szükséges tantárgyak és ezek kiméretét részleteznénk leegyszerűsítve a problémát úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a jelentősen megnövekedett ismeretanyagot a korábbi években rendelkezésre álló változatlan (esetleg lecsökkent) időtartam alatt kell elsajátíttatni. Ez elvileg két módon lehetséges: vagy növeljük az oktatás hatékonyságát, vagy valamilyen módon növeljük a rendelkezésre álló időkeretet.

A szakterület ismeretanyaga az elvárások miatt oly mértékben megnövekedett, hogy ennek oktatását csupán a hatékonyság növelésével már nem lehet kompenzálni. A másodikként említett lehetősége látszólagos ellentmondását, nevezetesen kötött órakeret mellett növelni az oktatási időtartamot, a kétlépcsős képzéssel lehet megoldani. Ez azt jelenti, hogy az alapképzés keretében szélesebb körű, de részletkérdésekben tagolt ismeretek nyújtására kerül sor és egy második lépcsőben történik a speciális igényeket is kielégítő ismeretek átadása. Ez a kétlépcsős képzés tagolása nem egyszerű, és alapos elemzést igényel, de leegyszerűsítve az látszik megvalósíthatónak, hogy az alapképzésben az épületgépészet valamennyi részletkérdése megtanítható, de a tervezéshez szükséges elmélyülésre csak a második lépcsőben kerülne sor. Természetesen ez elvi felosztás, melynek gyakorlati megvalósítása során még számos nehézséggel kell megküzdenie.

A nehézségek egyike és egyben a megvalósítás feltétele, hogy a változtatás nemcsak az alapképzésben ismeretanyag-átrendezést, új tantervi, tantárgyi tartalmi módosításokat követel, hanem egyúttal ki kell dolgozni a második lépcső (a posztgraduális képzés) tartalmi és követelményrendszerét, ezeket akkreditálni kell és ugyanakkor (lehetőleg még előzőleg) ezeket a változásokat a jogosítványok kiadásával is összhangba kell hozni. Az ismeretanyag, a követelményrendszer és jogosítványok egy javasolt rendszere a 4. ábrán látható. Külön mérlegelést igényel a mérnöki és okleveles mérnöki képzés közötti különbségből adódó, ám a továbbképzés szempontjából mégis egységes rendszer pontos körülményeinek kidolgozása. A feladat azért is nehéz, mert az európai országok mérnökképzése és követelményrendszere is nagyon különböző, és így példaként szolgáló megoldás nem segíti törekvéseinket.

Javaslatok (11)

Az algoritmus szerint elvégzett munka, melyből e cikk keretében csak néhány gondolatot van módunk bemutatni, a következő javaslatok fogalmazhatók meg:

• A klasszikus épületgépészet tartalmát az igények és lehetőségek növekedésével más gépészeti rendszerek, illetve a rendszerek működtetéséhez szorosan kapcsolódó szabályozás ill. vezérlés ismereteivel célszerű kibővíteni (1. ábra)

• A szakterület oktatását a felsőoktatásban ennek megfelelően kell alapozni, a szakterületet teljes terjedelmében elsősorban a rendszerek elemeire összpontosítva célszerű átalakítani, kisebb súlyt helyezve a rendszerek kialakításának mennyiségi összefüggéseire (tervezésre). A megnövekedett ismeretkör a számítástechnikai háttér, a rendszerek összefüggéseinek felszínesebb ismertetésével a jelenlegi oktatási struktúrában megoldható.

• A szakterület munkakörei és feladatai elsősorban az üzemeltetés, felújítás, szerviz, kereskedelem, hatósági és államigazgatási területeken a graduális képzés ismeretanyaga alapján (esetleges szakmai kiegészítő tanfolyamokkal) elláthatók.

• A szakterülettel szemben támasztott magas szintű követelmények ismeretanyagát a graduális képzést követően szakmérnök-képzés keretében célszerű megszervezni (hasonlóan az orvosi, vagy gyógyszerészi rezidensképzéshez, vagy az agrármérnök-képzésben a növényvédelmi szakterületen, stb.)
• A szakmérnöki kurzusok a rendszerek kialakításának készségszintű elsajátítását tekintse céljának, és elvégzésével a tervezői feladatokat a mérnökök magas színvonalon vállalhatják (4. ábra). A szakmérnöki kurzusokat klímatechnikai (fűtés, szellőzés, hűtés, stb.), szociálhigiéniai (víz, csatorna, uszoda, konyha, mosoda, tűzvédelem, stb.) és épületvillamossági (villamos hálózatok, épület-felügyeleti rendszerek, villámvédelem, stb.) területeken célszerű kialakítani.

• A tervezői feladatokat egy szakmérnöki kurzus után tervezői jogosítvánnyal, illetve két szakmérnöki kurzus és szakmai gyakorlat után vezetői tervezői jogosítvánnyal végezhetnék a mérnökök.
• A jogosítványokat a szakmérnöki kurzus alapján automatikusan adhatná a Kamara, akinek a képviselője az államvizsga bizottságában célszerűen helyet kaphatna.

• A szakterület elnevezését célszerű megváltoztatni. A változtatásra számos körülmény ad okot. Az előzőekben leírtak szerint javasolt elnevezések a létesítménymérnök, esetleg az épülettechnikai gépészmérnök elgondolkodásra szánt példák, de más más elnevezéseknek is lehet létjogosultságuk.

E néhány gondolat szándékában és kidolgozottságában csupán gondolatébresztőként szolgáló munkaanyag. A szakterület jövőjére vonatkozó nagy horderejű döntésekhez az érintettek széles körének véleményére támaszkodó további munkára, sok kompromisszumra van szükség, melyet azonban a belátható időn belül meg kell tenni.

A javaslatok a felsőoktatási környezet tükrében

Az épületgépészet szakterület változtatása az előzőekben felvázolt okok miatt mindenképpen indokolt. A változtatást az oktatás, a továbbképzés, az ismeretanyagok tagolása, a jogosítványok és az elvárható felelősség összefüggésében harmonikusan kell végrehajtani. Az előző pontban felsorolt javaslatok elsősorban az oktatást érintő változásokra irányultak. Az oktatás és továbbképzés javasolt változtatása azonban felveti azt a kérdést is, hogy ezek a változtatások az épületgépészet szakterület sajátos igénye, vagy a hazai felsőoktatásban más tudományterületeken, vagy külföldön a mérnökképzésben vannak-e hasonló megoldások.

A mérnök képzés és továbbképzés nyugat-európai gyakorlata nagyon eltérő. Az épületgépészeti szakmához hasonló mérnöki területeken az európai országokban általában 3 illetve 5 éves főiskolai ill. egyetemi képzés az általános, bár vannak ettől eltérő képzési formák is. A következőkben példaként az európai képzés két jelentős országában Németországban és Nagy-Britaniában folyó képzési struktúrát ismertetjük.

Németországban 4 éves képzéssel szakfőiskolában, 5 éves képzéssel egyetemen lehet diplomát szerezni. Mindkét végzettség esetén a Dipl. Ing. Cím használható. Vannak olyan szakfőiskolák, amelyeknél a diploma mellé ki kell írni a szakfőikola (Dipl. Ing. FH) vagy szakmai akadémián (un. Berufsakademie) végeznek (Dipl. Ing. BA). A német diplomák az egyes tartományokban eltérő tartalmúak, egységes akkreditáció nincs, de a német diplomákat az egyes tartományok kölcsönösen elismerik és a diplomákat törvény védi. A német Mérnökegylet (VDI) nem jogosult további cím kiadására, de vannak olyan területek ahol külön képzésben (Referendiarat) újabb diplomát lehet ill. kell szerezni elsősorban kormányhivatalokban való elhelyezkedés miatt.

Nagy-Britániában főiskolán és egyetemen lehet mérnöki diplomát szerezni. A három éves képzést követően B.Sc vagy B. Eng. címet, a 4 éves képzést követően M.Eng címet kapnak a végzettek. A 4 éves képzés un. szendvics képzés: 2 év tanulás 1 év gyakorlat, majd további egy év oktatás. A végzést követően szakmai továbbképzéssel engedélyezett mérnökké (Chartered Engineer =C. Eng.) válik. A továbbképzést és a minősítést a Mérnöki tanács (Engineering Council) szervezi és regisztrálja. A C.Eng. végzettséget 3 éves továbbképzéssel és 2 év gyakorlattal lehet megszerezni.

Az EU-ban uniós szinten a képzéssel ill. a továbbképzéssel éppen az eltérő gyakorlatok miatt nem született megállapodás. Mindeddig az un. szellemi szolgáltatást nyújtó un. tanácsadó mérnökök tevékenységének szabályozására vonatkozó irányelvek kidolgozására került sor. Ebbe a körbe tartoznak a tervezés, a projekt menedzsment, a műszaki ellenőrzés, és a szakértés tevékenységi körbe tevékenykedő mérnökök. A 2000. február 3.-án az Európa Tanács és az Európa Parlament elé került a 92/51/EGK Európai Irányelvek számos területen egységes definíciókra, elfogadtatásokra, a jogosultságokra vonatkozóan határozza meg a mérnöki tevékenységeket. Az irányelvek sok területen általános szabályozást jelentenek a jelentős országonkénti eltérés miatt.

A hazai felsőoktatásban a különböző tudományterületeken viszonylag egységes elvek és minősítési rendszer szerint folyik a képzés. A felsőfokú intézményekben megszerzett végzettségekkel betölthető munkakör, vagy végezhető tevékenység azonban már nem ennyire egységes. A tudományterületek többségében a végzettséggel a vonatkozó szakterület valamennyi munkaköre betölthető és a szakosodás, és továbbképzés esetleges. Néhány tudományterületen viszont az egyetemi diploma csak továbbképzéssel válik alkalmassá komolyabb tevékenység elvégzésére. Az orvosi, gyógyszerész diplomát követően residens képzés teszi lehetővé a szakmai munka végzését ezen a területén, a jogi diplomát követően csak továbbképzés és vizsga letétele vezethet az ügyvédi tevékenységhez, de a mérnöki területen például a növényvédelmi munkakörben is csak ilyen irányú szakmérnöki végzettséggel lehet dolgozni. A továbbképzések általában két év időtartamúak és ezt követően többnyire szigorú vizsga következik. A továbbképzés illetve ennek teljesítése általában a kamarai tagsághoz kötődik (vagy feltétele, vagy ezzel válik lehetővé a tagság).

Az európai kitekintés és a hazai más tudományterületek képzési ill. továbbképzési és jogosítványokkal kapcsolatos gyakorlata eltérő mértékben de alkalmazza a jogosítványokhoz rendelt posztgraduális képzési kötelezettséget. Ez érthető és célszerű a mérnökképzésben is, hiszen a technikai fejlődés megkövetelte robbanásszerű ismeretanyag-növekedést a posztgraduális képzés némileg kompenzálni tudja. Az épületgépészet szakterület javasolt fejlesztése erre tett kísérlet, és gyakorlati megvalósítása a részletek kidolgozását követően legalább három évet vesz igénybe. Éppen ezért mielőbb hozzá kellene fogni.

Irodalom

Bársony J.: A mérnökök szakmai minősítése Mérnök Újság VI. évf. 2. sz. 1999.

Rogers, D.: Achieving Quality of Higher Engineering education in Europe: The UK Scenario. European Journal of Engineering Education, Vol 23. No. 4, 1988.

Mérnökképzés és a mérnöki foglalkozás Európában

2nd European Forum of Engineers, Budapest 2000. október 8-10.

1. ábra Ismeretkör bővülése

                                                                       +

2. ábra A szakterület fejlesztésének algoritmusa

3. ábra Az épületgépészeti szakma gyakorlati tagozódása

4. ábra Jogosítványok és ezek megszerzése az ismeretanyag megszerzése szempontjából