Mérnök újság a szakma együttműködéséről

INTERJÚ

 

Épületgépész kerekasztal-beszélgetés a szakma összefogásáról és fejlődéséről

Együtt, erősebben

Szakmaalapító professzorunk egykor a Műegyetemen a semmiből hozott létre egy új felsőoktatási diszciplínát. A nagy kérdés az, hogy a mai szakmagyakorlók mi tesznek hozzá ehhez az örökséghez, mit tesznek hozzá az épületgépészet fejlődéséhez? hangzott el lapunk kerekasztal-beszélgetésén, melyet az Országos Magyar Épületgépész Napok előtt rendeztünk a szakma meghatározó szervezetei vezetőinek részvételével.

BESZÉLGETŐTÁRSAK:

Golyán László, a Magyar Épületgépészek Szövetsége elnöke

Barótfi István, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnöke

Gyurkovics Zoltán, az MMK Épületgépészeti Tagozatának elnöke

Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke

Dubniczky Miklós

Mindenhol azt olvasni, hogy az épületgépész szakmában a különféle ernyőszervezetek között létrejött a párbeszéden alapuló együttműködés. Korábban komoly konfliktusaik adódtak, talán a helykeresés és a pozíciófogások okán?

Gyurkovics Zoltán: Amikor a rendszerváltozás után létrejöttek a szakmát lefedni és képviselő kívánó szervezetek, érzékelni lehetett, hogy mindenki legitimációt, pozíciót és befolyást keres. Eközben természetesen előfordultak ütközések, kisebb torzsalkodások, a háttérben azonban alapvetően és mindig személyes ellentétek húzódtak. Szó sincs arról, hogy vészesen nagy gondok jelentkeztek volna, a szakmai együttműködéssel szerintem soha nem voltak problémák. Az épületgépészet mindenkor nagy belső kohézióval rendelkező szakma volt, amelynek természetes indulási oldala az osztatlan egyetemi mérnökképzés volt. Ezért is működött mindig annyira bensőségesen, s remélem most sem valamiféle álomképet kergetek, amikor azt mondom: napjainkban – hosszú beszélgetések és egyeztetések után – előállt egy olyan kegyelmi állapot, amikor adott a lehetőség az erők egyesítésére is.

Nagy Gyula: Magam már abban a stádiumában léptem ebbe a folyamatba, amikor az épületgépészet meghatározó szervezeteinek irányítói le tudtak egymással ülni egyeztetni. S úgy látom ez alapvetően személyiségfüggő volt: a vezetők hozzáállása, habitusa, rugalmassága segítette ezt, illetve az a felismerés, hogy szakmánk csak összefogással és együttműködéssel képes előre haladni, fejlődni.

Barótfi István: Amikor a kilencvenes évek elején lehetővé vált az épületgépészet szakmai képviselete, és megalakultak a meghatározó ernyőszervezetek, már az indulásnál kódolva voltak a feszültségek, pontosan azért, hogy kik legyenek a szakma domináns érdekképviselői. A szervezetek közötti közvetítésre jött létre a szakmai koordinációs szövetség, ám elég gyorsan kiderült: az érintettek nem akarják, hogy koordinálják őket. A feszültségek jobbára személyekhez köthetők voltak, és ez az állapot hosszú ideig, mintegy tíz-tizenöt éven át jellemezte a szakmát, mígnem vezetőváltozásokat követően – a kétezres évek közepétől kezdve – már beszélni lehetett arról, hogy az épületgépészeti területet közös céloknak megfelelően, és a különféle szövetségekkel együtt lehet és kell működtetni. A szervezetek közötti rivalizálás azonban nem ért véget, csúcspontja pedig 2010-ben az volt, amikor a kormányváltás időszakában a különféle érdekvédelmi csoportosulások azon versengtek, hogy a kormányzatnál ki képviselje a szakmát. A kabinet azonban nem tartott igényt semmiféle szakmai háttérre. Elkezdődött a kapcsolatépítés az épületgépészet meghatározó szervezetei között, ennek első lépése pedig a mérnöki kamara és a MÉGSZ közötti barátkozás volt. A korábbi versenyhelyzetből partneri együttműködés alakult ki. A kompromisszum keresés, a megértés, a célok egyértelmű meghatározása pedig lehetővé tette, hogy a szervezetek közösen kezdjenek dolgozni az épületgépészet jövőjéért.

Golyán László: A rivalizálás, az értékek, ambíciók, hatáskörök, a vélt és remélt pozíciók keveredése közepette ráébredtünk, hogy elsőként magunkban kell rendet tennünk, a saját identitásunkat, rendszerszemléletünket és külső aktivitásunkat kell intelligensen, közérthetően megfogalmazni. A szövetség megalakulásának huszadik évfordulóján, 2010-ben felhagytunk az addigi befelé forduló, ha úgy tetszik sündisznóállásunkkal. Ugyanebben az évben kezdeményezünkre és meghatározó szervezetek képviselőinek részvételével egy nagyon komoly plénum ült asztalhoz, és az általunk kimunkált szakmai együttműködés rendszerét – a mérnöki kamara opponálásával – a szakmai szervezetek elé terjesztettük. A kamarának ugyanis megfellebbezhetetlen a tekintélye, a súlya és a nyomatéka a szakmában. Sajnos kezdeményezünk akkor még csak részsiker lehetett, 2010-ben még működtek azok a régi reflexek, amelyek végül megtorpedózhatták az együttműködési rendszer ötletét. Sok energiát elvett mindannyiunktól a belső harc, de úgy gondolom, ahogyan Gyurkovics Zoltán fogalmazott, most valóban van egy kegyelmi állapot. A szakma egy rendszer, sikeréhez pedig elengedhetetlen a jól működő és egységes érdekképviselet.

Felismerték tehát, hogy együtt erősebbek. Hol van ma igazán szükség a közös fellépésre, érdekérvényesítésre, lobbierőre?

Barótfi István: A szakma akkor tudja a saját érdekeit hatékonyan képviselni, ha előre mutat és proaktív. Nem attól kell boldognak érezni magunkat, ha a kormányzat valamilyen rendeletet konstruál és azt elküldi véleményezésre a kamarának vagy a MÉgKSZ-nek, hogy döntse el egy-két nap alatt, jó vagy nem jó, hanem akkor, ha mi hívjuk fel a kabinet figyelmét arra, hogy milyen szakmánkat érintő üggyel kellene foglalkozniuk. A szakma még nem jutott el ideáig. Folyton ráugrunk a kormányzati kezdeményezésekre, miközben az volna a kívánatos, ha a szakmának tartása lenne, közérdekű műszaki kérdésekkel vagy megoldásokkal pedig maga bombázná a kormányzatot.

Nagy Gyula: Az épületgépészet soha nem látott változáson és felértékelődésen esett át az elmúlt hat-nyolc évben. Másfél hónappal ezelőtt megalakult a nemzeti energiastratégiát és ehhez szakmai ajánlásokat kidolgozni hivatott Energetikai Innovációs Tanács, melyben minden szakterületen van kamarai képviselőnk. Közvetlen ráhatásunk van arra, hogy szakmailag hogyan alakuljanak ezek a stratégiák és milyen műszaki-szakmai kérdések kapjanak prioritást. Örvendetes továbbá, hogy a hat munkacsoport vezetője gazdaságilag független az általa irányított szakterülettől. Egyetértek Istvánnal, elébe kell menni a dolgoknak. Épp ilyen a beruházási törvény előkészítéséhez készített kamarai anyagunk, vagy a mérnökök versenyképességének fokozásával kapcsolatos javaslatcsomagunk, ami talán soha nem volt még ennyire fontos, mint napjainkban, hiszen az épületgépészeti tervezési piacon is túlnyomórészt mikrovállalkozások működnek, s még mindig nem sikerült elérnünk e mérnökcégek megfelelő kormányzati támogatását.

Gyurkovics Zoltán: A László által említett szakmai együttműködés rendszere témában az elmúlt egy évben sokszor egyeztettünk. Egy olyan fórum megteremtése a cél, amelynek a kulcsszava az érdekérvényesítés. Ha mi ebben a mostani kegyelmi állapotban szentesítünk egy szövetséget, akkor annak elsősorban arról kell szólnia: bármely felületen vetődik is fel egy szakmát érintő kérdés és azt minden szervezet fel tudja vállalni, akkor kapacitásainkat összerakva hatékonyabbak, erősebbek lehetünk. Akkor megyünk előre, ha nem csupán akkor adunk válaszokat, amikor megkérdeznek bennünket, hanem akkor is, ha nekünk vannak javaslataink.

Barótfi István: Nagyon fontos a szakma egységes képviselete a kormányzat előtt. De ennél is lényegesebb annak az üzenetnek a közvetítése a politika felé, hogy az épületgépészet az a mérnöki szakterület, amely az emberek közérzetét, komfortját, környezetét közvetlenül javítja. Ha a szakma el szeretne érni valamit, szerintem akkor jár el helyesen, ha üzeneteit társadalmasítja. Például, ha egy óvodai helyiségek szellőztetésével kapcsolatban el szeretnénk érni valamilyen műszaki előírást vagy szabványt, és megpróbáljuk ezt a kormányzaton keresztül vinni, az vagy sikerül vagy nem. De ha arra is lenne energiánk, hogy felvilágosítsuk a szülőket a légterek friss levegővel történő ellátottságának fontosságáról, akkor a szülők más fórumokon alighanem nagyobb hatást gyakorolhatnak a kormányra, mint mi mérnökök. A szakma nyitása a külvilág és a társszakmák felé alapvető fontosságú, hiszen így tudjuk igazán saját eredményeinket megismertetni és elfogadtatni. Tehát az épületgépészetnek is tudomásul kell vennie, hogy a kormányzati kapcsolat-keresés mellet az emberek, a lakossági, lakosság-csoportok megnyerése a cél, mert ezek közvetíthetik, követelhetik, kényszeríthetik ki a szakma által kínált, javasolt változásokat, szabályozásokat. Jelenleg az épületgépészetből hiányzik ez a felfogás, az ehhez tartozó kommunikáció.

Golyán László: A mi koncepciónkban a szakma úgy szerepel, mint tematikus fórumok rendszere. Tematikus fórum az is, amikor az Épületgépészek Napján országos rendezvénysorozatot szervezünk, és tematikus fórum az is, amikor összeáll egy csapat mérnök, s elkezd birkózni a kéményseprőkkel. Ha ezt a tematikus fórumrendszert egészségesen, a saját törvényszerűségei, a szakma igényei szerint tudjuk kanalizálni, természetessé válik az együttműködés, s szakmánkat nemcsak a kormányzati térben, hanem a széles nyilvánosság előtt is képviselni tudjuk.

Az elmúlt két évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül a szakma. Húsz évvel ezelőtt a szakma szinte egyet jelentett a csővezetékekkel és a szanitertechnikával, ma meg már a családi házak is tele vannak modern gépészeti rendszerekkel. A mérnöki szagágak közül miért épp ez a terület emelkedett a legjobban?

Gyurkovics Zoltán: Mert a komfortra van napjainkban a legnagyobb kereset. Alighanem senki sem tudja ma már elképzelni, hogy húsz vagy harminc évvel ezelőtt még olyan tervezőirodákban dolgoztunk, ahol nem volt térhűtés, és nyaranta szó szerint odaragadtunk a rajzlapokhoz. Megváltoztak a társadalmi igények, megváltoztak épületeink. De ma már sajnos a közelében vagyunk annak, hogy kávéskanállal kell adagolnunk a friss levegőt otthonainkba.

Nagy Gyula: A világ négy legfontosabb biztonsági kockázata közül kettő alapvetően épületgépészeti kérdés is: az egyik a víz, a vízellátó rendszerek és az egészséges ivóvíz biztosítása, a másik pedig az energiatakarékosság és energiabiztonság. Ezeknek a nagy rendszereknek a megtervezése, kivitelezése és üzemeltetése is a mi feladatunk.

Barótfi István: Szakmánk fejlődését alapvetően a környezet, az embernek a kényelem iránti igénye, valamint a technikai fejlődés határozta meg. Ám az intenzív fejlődés ellenére az igazán nagy feladatok még előttünk állnak. Ha te most a családi házad felújításánál rendelsz egy fali kazánt, a fűtésszerelő nem fogja beszabályozni neked, egy másik szakembert kell hívnod. Az épületgépészeti rendszerek fejlődése kis túlzással az elektronizálódott vezérlés, szabályozás és kapcsolódó informatikai rendszerek irányában mutatkozik meg leginkább. E rendszerek napjainkban általános igényeket elégítenek ki és egyre inkább nélkülözhetetlennek tűnnek. Az épületgépészet ugyanakkor ezt a változást többnyire csak tudomásul veszi, de az ezzel kapcsolatos ismeret-bővülés követelményét hárítja. Mindez szagágunk súlyának, fontosságának csökkenését jelenti és az épületgépészeti rendszerek műszaki kérdéseinek arca az informatikus lesz. Ez a probléma persze más gépészeti rendszereknél is jelentkezik, és ennek megoldását a mechatronika tudományában látják. Az épületgépészet szakterület számára is kulcsfontosságú e kérdés rendezése: vagy az épületgépészet nyitása az informatika irányában, vagy átalakulás a mechatronika tudományába. A világon egyébként nem nagyon ismert az az egységes szakági konstrukció, amit mi épületgépészetnek nevezünk. Németországban például külön van légtechnika, klímatechnika, szociálhigiénia. A hazai mérnökképzésben ezeket mi együtt oktatjuk. Az épületgépészeti felsőoktatás is változás előtt áll, valamennyi képzőintézmény épületgépészeti tanszékére új, fiatal vezetőket neveztek ki. Szakmaalapító professzorunk, Macskásy Árpád egykor a Műegyetemen semmiből hozott létre egy új felsőoktatási diszciplínát. A nagy kérdés az, hogy a mai szakmagyakorlók mi tesznek hozzá ehhez az örökséghez, mit tesznek hozzá az épületgépészet fejlődéséhez?

Nagy Gyula: Nagyon fontos, amit mondasz: mérnökként – a felsőoktatásban, a tervezésben és a kamarai szakpolitikai munkában is – mindig hozzá kell tennünk a magunkét. Nem szabad megállni, nem lehet feladni a szakmai fejlődést. Bármit teszünk, bármivel foglalkozunk, a következő lépéssel mindig hozzá kell tennünk valamit újat, szakmánkat pedig úgy kell gyakorolnunk, hogy az ne csak a mának szóljon, hanem előre mutatóan történjen.

Barótfi István: A fiatalokat is be kell vonni abba a gondolatba, hogy nemcsak a ma van, hiszen harminc-ötven évük lesz még ezen a pályán, és akkor járnak jól, ha már most készülnek a jövőre. Tapasztalataim szerint azonban erre a tanácsra nem fogékonyak a mai fiatalok.

Golyán László: Ez már átvezet az értékváltás, értékválság kérdéséhez, illetve ahhoz a helyzethez, hogy igen rapszodikus a piac munkaellátottsága, és nincs elegendő szakember – mérnök, technikus, szakmunkás – Magyarországon. A gyors fejlődés másik velejárója pedig az, hogy a szakma igen gyorsan eléri a saját korlátait.

Nagy Gyula: Nemrég beszélgettem egy építészkollégával és szóba került a hullámzó munkaellátottság, a hullámzó hallgatói létszám. Ő azt mondta, nyugalom, ez egy periodikus, természetes hullámzás, fellendülésekkel és válságokkal.

Gyurkovics Zoltán: Arra, hogy a fiatalok nem tekintenek előre, és nem foglalkoznak a jövővel, ellenpéldákat tudok mondani. Évek óta aktívan részt vesz a kamarai munkában a tagozat ifjúsági szakosztálya. A szeptember végi tervezői konferencia előtt is megkerestek a fiatalok, hogy eljöhetnek-e a rendezvényre. Három kollégának adtunk tiszteletjegyet, eljöttek, ott voltak reggeltől estig. S még valami: komoly tagozatközi kapcsolatokat ápolunk a Gáz- és Olajipari-, az Energetikai-, az Elektrotechnikai- és az Informatikai Tagozattal. Ha szövetségi politikáról és együttműködésekről beszélünk, szerintem abba ezek a kapcsolódások is beletartoznak.

Az idei lesz az első év, hogy az ezredforduló óta ünnepelt Magyar Épületgépészek Napja országos rendezvénysorozattá szélesedik. Mi indokota ezt a változtatást?

Barótfi István: Huszonkét éve rendezzük meg az Épületgépészek Napját, amely mára már a szakterület meghatározó szereplői körének fővárosi eseményévé vált. Célszerűnek mutatkozott a rendezvény budapesti túlsúlyának, meghatározottságának mérséklése  és minden épületgépészt érintő, ismertséget, elismertséget eredményező országos eseménnyé történőátalakítása. Idén először próbálkozunk meg ezzel, azt remélve, hogy néhány év múlva mindenki tudni fogja, hogy november utolsó napja a mi szakmánkról szól. A diák ünneplőben jön el otthonról, mert tanára az épületgépészet történetéről és kiemelkedő személyiségeiről tart előadását, vagy sportszerelésbe öltözik, mert teniszmérkőzéseket tartanak ezen a napon, eseteg más sport, vagy kulturális eseményt szerveznek és ha mindez a legkisebb műszaki középiskoláktól kezdve az egyetemekig mindenütt így történik, a kereskedőket pedig rá lehetne bírni, hogy erre a napra akciókat, árengedményeket adjanak, máris kilépnénk a rendezvénnyel az eddigi, a fővárosi Műegyetemre korlátozódó keretekből. Manapság mindennek van már napja, akkor éppen a mi összetartó közösségünknek ne legyen egy nívós ünnepe?

Túl a nyilvánvaló szakmai kapcsolatépítésen, találkozásokon vagy a szakmai díjak átadásán, miről fog szólni a 2018-as épületgépész ünnep?

Barótfi István: Macskásy professzor első nagy lépése az volt, hogy az épületgépészetet felsőoktatási diszciplínává tette. A második nagy lépés most az kell legyen, és szerintem a rendezvény fő üzenete is ez lehet, hogy országos ismertségűvé tegyük szakmánkat.

Gyurkovics Zoltán: Amikor Barótfi István meghirdette, hogy legyen országos rendezvény ebből, meglehetősen szkeptikus voltam, nem nagyon hittem abban, hogy mozgósítani lehet a vidék épületgépész társadalmát. Az elmúlt években az Épületgépészek Napján mindössze 10-15 százalékos volt a vidék képviselete. Most mérsékelt lelkesedéssel jelenthetem, hogy huszas nagyságrendben biztos a programsorozathoz kapcsolódó, vidéken szervezett épületgépészeti események száma. Lesznek felsőoktatási rendezvények, lesznek nyitott gyárkapuk, ám mindössze három megyében szerveznek a mérnökkollégák önálló szakmai napot vagy tervezőirodai látogatást. Sajnos a mérnöki kamara területi szakmai képviseletét ellátó szakcsoportok csalódást keltően csekély aktivitást mutattak ebben az ügyben.

Nagy Gyula: Itt bújik ki belőlem a kamarai elnök. Ez nemcsak épületgépészeti, hanem általános helyzet is, amin kamarai szinten igyekszünk javítani. A szakcsoporti tagsággal, szakcsoporti szervezeti működéssel kapcsolatban nemrég ajánlást dolgoztunk ki, ennek egy része megjelenik majd az új alapszabályunkban is. A megyei kamaráinkkal történő szakmai kapcsolattartás talán legfontosabb szereplői a szakcsoportok, megszervezésüket, aktívabb működésüket a jövőben az egyik alelnökünk is segíteni fogja.

Gyurkovics Zoltán: Borzalmasan leterheltek jelenleg az épületgépész tervezők, a szakma most tényleg csúcsra van járatva. A mérsékelt lelkesedésnek ez az egyik fő oka.

Barótfi István: A szakma ismertségének növelése mellett persze az ünneplés, a kimagasló tevékenységek és személyek megbecsülése és a szórakozás sem maradhat el. Ezért az Országos Magyar Épületgépész Napoknak lesz egy kiemelt rendezvénye, ahol a találkozás, az ünnepélyesség, a díjazás és a szórakozás a cél. Ez lesz a hagyományos Épületgépész Bál.