Barótfi István: „Paradigmaváltás” szükségessége az épületgépészetben

Alig múlik el olyan nap, hogy ne hallanánk a paradigmaváltás szükségességéről. A kifejezést használók gyakran általában maguk sem tudják pontosan, hogy mi a szó pontos definíciója, de minden kornak megvannak a divatos hívószavai és ez is azok közé tartozik. Használjuk addig, amíg közhellyé kopik, aztán a széles közvélemény elfeledi. Mai használatában egyébként azt értik a fogalom alatt, hogy gyökeres, mélyreható átalakulásra van szükség. De valóban ez a paradigmaváltás?

Paradigma, paradigmaváltás
A paradigma fogalma mára már mind a tudomány művelésében, mind az alap- és az alkalmazott tudományokban, mind pedig a tudományt népszerűsítő munkákban egyre gyakrabban megtalálható. A fogalom tartalmával, jelentésével foglalkozók éles vitákat folytatnak a paradigmáról, tovább mélyítik annak értelmezését, vagy újabb és újabb érveket hoznak fel a fogalom elhibázott és felesleges mivolta mellett. A különböző tudományterületek kutatói és a szakírók ismert fogalomként használják, anélkül, hogy tudomást vennének azokról a tudományelméleti vitákról, amelyek megkérdőjelezik a fogalmat és használatát.
Vajon mi lehet ennek a széleskörű fogalomhasználatnak az oka? Csak divatról, egy szakmai zsargon diadalútjáról van szó, vagy találó megnevezése valami olyannak, amit a különböző területeken kutatók fellelnek, és az nem illik bele korábbi felfogásukba, elképzeléseikbe, valami más, mint amit hipotéziseikben feltételeztek?
Thomas Kuhn az 1960-as évek elején foglalkozott a tudomány művelésének elméleti kérdéseivel. Megfigyeléseit kiterjesztette mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok művelésére. Nem a tudományos ismeretekről, azok természetéről és gyakorlati jelentőségéről elmélkedett, hanem a tudományos kutatásról, arról, hogy miként születnek az új ismeretek, milyen elméletek, hipotézisek mentén folynak a kutatások, milyen viták vannak a kutatók között a tudományos problémák és módszerek természetét illetően, hogyan változnak a kutatói felfogások a kutatás elméletét és módszertanát tekintve, miként fejlődnek ki, és terjednek el új kutatói szemléletmódok és kutatási módszerek. E munkájának eredménye a tudományos kutatás paradigmája fogalom bevezetése, meghatározása és annak alkalmazása a tudomány fejlődési folyamatára.
A tudományos kutatás paradigmáját (a továbbiakban a paradigmát) Kuhn a következőképpen határozta meg: „Ezeken olyan, általánosan elismert tudományos eredményeket értek, amelyek egy bizonyos időszakban a tudományos kutatók egy közössége számára problémáik és problémamegoldásaik modelljeként szolgálnak.” (Kuhn, 1984, 11. old.) A paradigma egyaránt jelent felhalmozott ismereteket, elméleteket és módszereket, de ezek nem önmagukban fontosak, hanem azáltal, hogy a tudomány művelésének egy problémamegoldási modelljévé szerveződnek össze. Jellemzője, hogy olyan tudományelmélet és tudományművelési felfogás, amelyet a tudósok, kutatók közössége elfogad, mert konzisztens, alkalmazása termékeny és széles hatókörű. Megjelenési formáját tekintve olyan tudományos nyelvezet, fogalomhasználat, amit adott tudományterület művelőinek közössége a kommunikáció eszközeként is használ.
Kuhn a tudomány fejlődését paradigmaváltások sorozataként fogja fel és interpretálja. Ha mégis vannak tudományos forradalmak, akkor a paradigmaváltás nem a tudományon belüli kritériumok, hanem más, a tudományon kívüli kritériumok miatt történik meg. Ezt Kuhn is elismerte, amikor arról beszélt, hogy általában nem a döntő kísérlet győzi meg a tudósokat a paradigmaváltás szükségességéről, hanem más tudományterületek paradigmáinak hatékonyabb volta vagy az értékek, világnézetek változása.
A paradigmaváltás általában karizmatikus tudományos személyiség megjelenését is jelenti, aki tisztában van azzal, hogy a probléma csak a tudományterület teljes újrarendezésével oldódhat meg. Minden új paradigma gyors ütemben képes a legtehetségesebbeket, különösen a fiatalokat maga mellé állítani. A paradigmaváltás akkor következik be, amikor a tudósok többsége elfogadja az új paradigmát. Kuhn a fogalmat a tudomány világára alkalmazta, de ma már szinte az élet minden területén használják.
Nos, ennyi a paradigma elméletéről elég is, inkább azt nézzük meg, hogy valóban paradigmaváltás előtt állunk-e? Nos, az anomáliák mindenütt elszaporodtak, a válságtünetek a társadalom, a gazdaság, a kultúra minden területén jelen vannak. Mindeközben a világ egyre összetettebb kihívások előtt áll. Meg kell őriznünk a természeti környezetet egyensúlyát közel hétmilliárd ember élelmezésével és megfelelő életfeltételeinek biztosításával együtt. Csökkenteni kell az éhezők számát, javítani az egészségügy helyzetét a fejlett és fejlődő országokban egyaránt. A megoldást hordozó gyökeres változásra azonban még nem szánták el magukat a döntéshozók, a megszokott keretekhez ragaszkodók még erősebbek, mint a változást akarók. Bármilyen irányba nézünk, még nem találjuk azokat a sodró személyiségeket sem, akik az új paradigmát megfogalmaznák, elfogadtatnák, követőket vonzanának.

Egy kis épületgépészet-történelem
A létezés alapfeltétele az alkalmazkodás és gyarapodás. Az ember, mely az élő világ kitüntetett lényének tekinti magát, az alkalmazkodáson túl azonban komoly erőfeszítéseket tesz a világ saját képére formálására, környezetének alakítására, figyelmen kívül hagyva ennek minden következményét. Ennek hosszú ideig nem éreztük, nem vettük figyelembe korlátait, de az utóbbi fél évszázad tudományos ismeretei és ma már a mindennapos gyakorlat is figyelmeztetnek.
A közvetlen környezetünk alakításában az épületgépészet ma már meghatározó szerepet játszik: a kényelem (komfort) a fejlett világ lakói számára alapvető célként fogalmazódik meg és ennek az igénynek folyamatos növekedése határtalannak tűnik. Az utóbbi években a globális problémáink kényszere némi korlátozásra kényszerít és kényszeríti az épületgépészet szakmát is, de ebben érdemi megoldások nem születtek. Még a koronavírus mindennapi életünket felforgató veszélyhelyzetében is a szakterület az elmúlt időszak energiaközpontú kényszerű korlátozásainak való megfelelés szemléletében tevékenykedik és várja a járványveszély megszűntét, hogy vissza tudjon térni a megszokott energiaszemléletű működéséhez. Ez egy természetes reakció, hiszen mindennapi életünk kényelmét keressük ill. várjuk el és azt gondoljuk, hogy enélkül talán nem is tudnánk létezni. Pedig ez egy nagyon önző és szűklátókörű gondolat. Nemcsak azért, mert ha körbe nézünk a világban akkor láthatjuk, hogy ez ma nagyon sok embernek nem adatik meg, hanem azért is mert az emberiség történetének évezredeiben is enélkül élt az ember és csak az utóbbi évszázadban vált szélesebb körben elérhetővé.
A víz, mely az élet alapfeltétele, a Földön rendelkezésünkre áll és évezredeken keresztül az ember, saját maga, növényei és állatai számára kézben kő-, majd fémedényekben szállította ill. tárolta. Az emberi leleményesség és a tudomány tette lehetővé, hogy a vizet csatornába juttassuk el a szükséges területre. Arkhimédes nevéhez kötődő spirál segítségével meg tudta oldani a vízemelést és ezzel a vízszállításban jelentős előre lépés történhetett. Az antik világ lenyűgöző mérnöki alkotásai és közöttük vízhálózatai a kényelem első lépését jentették, és a mezőgazdasági öntözésen kívül csak néhány palotába juttattak vizet, mégis az épületgépészet korai előzményének tekinthetjük.
A tudományos technikai forradalommal az épületgépészet már gépészetként értelmezhető, mert a kőcsatornák helyett a fémcsövek és különböző pumpák, szivattyúk a víz célzottabb és széleskörűen felhasználható rendszerei alakultak ki. Ez a gépészet persze nemcsak a vízellátás területén, hanem a fűtés területén is komoly változásokat eredményezett és nagyon sokáig nem is épületgépészeti rendszerként, hanem ipari műalkotásként kastélyok, paloták dísze, illetve szélesebb körben egyszerűbb kivitelben használati berendezésekként kezelték.
A mindennapi kényelmünket biztosító rendszerek, melyeket már mai értelemben is épületgépészeti rendszernek tekinthetünk a városiasodás, a nagy épületek megjelenésével függ össze. Az ilyen létesítményekben az életfeltételek egyedi berendezésekkel már nem, vagy csak nehezen oldhatók meg, így létrejöttek az épületgépészeti rendszerek. Az ilyen épületgépészeti rendszerek az alapvető életfeltételek – ívóvíz, majd későbbiekben a HMV, – és a kényelmet szolgáló fűtés, későbbiekben a klímatizálás kezdetei az elmúlt évszázadban váltak az emberi tartózkodású terek részeivé, illetve a technikai, szakmai ismeretek rendszerezett szakterületévé.
E nagyléptékű történelmi előzmények bemutatásával elérkeztünk a hazai épületgépészet nevesített megszületéséhez, mely nálunk önálló szakterületként a második világháborút követően alakult ki, és melynek az elmúlt háromnegyed évszázad alatt több szakasza rajzolható meg.
A második világháborút követően az újjáépítés időszaka után a városiasodás intenzív időszakában az épületgépészet számára rendkívül nagy feladatot elsősorban a mennyiségi igények kielégítése jelentette, de kihívás volt az ipar-fejlődéssel együtt járó technológiai épületgépészet is. Ezt a szakaszt a hidegháború okozta bezártság, illetve a keleti kapcsolatok meghatározottsága, valamint a folyamatos anyag és választékhiány jellemezte. Ehhez az időszakhoz tartoznak a házgyári építkezés gépészeti feladatai, melyeknek mindaddig nem volt előzménye.
Az épületgépészet következő szakaszának tekinthető, amikor a városi körülmények nagyszámú lakásállományának kényelmes lakásai mellet a vidéki településeken élők, egyébként is elmaradt lakásaiban a mai értelemben vett komfort kezdeteit kellett elterjeszteni. A vidéken lakók a közművek megépülésével hozzájuthattak a folyóvízhez, az egyedi fűtések helyett elkezdődött a központi fűtések kialakítása a vidéki települések házainál is. Erre azért is szükség volt, mert a nagyüzemi mezőgazdálkodás megkövetelte a korszerű épületgépészeti rendszereket és a szövetkezetben dolgozók otthon is élvezni akarták a már munkahelyen megismert kényelmet.
A hazai épületgépészeti történelem fontos mérföldköve a földgázhálózat széleskörű kiépítése. Magyarországon a hatvanas években az európai országok között talán az egyik legnagyobb mértékű fogyasztó földgáz-hálózat kiépítésére került sor, mely a felhasználó lakosság számára a kényelem további lépcsőjét jelentette. A hatvanas években tehát a kényelmes otthon fontos közműhálózatai a vízhálózat és az energiaellátás (földgáz és távhő) feltételei széleskörben adottak voltak már, és az akkori társadalmi berendezkedés szerint ennek elérhetősége, a szolgáltatások alacsony költségei a víz és energiafelhasználás jelentős növekedését eredményezték. Ezen nem változtatott az sem, hogy megjelent a fejlődésünk korlátait bemutató tanulmány (1969) és a világban a környezetvédelem (1972), majd az un. olajválság (1973) mind gyakrabban megjelenő fogalmakként mindennapi életünk részévé vált. A hazai épületgépészet a rendelkezésre álló háttér – a korszerű építkezések, a széleskörű közműhálózat – adottságait kihasználva és különösen az un. rendszerváltást követően a bővülő választékú és széleskörben elérhető épületgépészeti rendszerelemek, technológiák következtében folyamatosan fejlődött.
A globális problémák kényszerítő hatására (gazdasági és szabályozási) az épületgépészetben az ezredfordulót követően az energiafelhasználás kerül a középpontba. Bár az épületgépészet a létesítmények energiafelhasználásában csak másodlagos szereplő, az épületgépészeti rendszerelemeinek kiválasztásánál, a rendszerek működtetéséhez használható energiaforrások megválasztásában az energia meghatározó tényezővé vált. Ezt a változást a jogszabályi és szakmai előírások egyértelműen ki is kényszerítik. Ebbe a helyzetbe robban be a a SARS-COV-2 vírus, mely a világ kialakult menetrendjében drámai változásokat és a világ további alakulásában figyelmen kívül nem hagyható állapotot okozott. Mára már világosan látható, hogy a vírushelyzet változásai nem átmenetiek, melynek elmúltával a régi életünk minden változtatás nélkül már nem térhet vissza.

Koronavírus és az épületgépészet
Az új koronavírus (SARS-CoV-2) hatására soha nem látott ütemű tudományos kutatás indult meg. A tízezernél is több új tudományos közlemény fontos kérdésekben hozott szakértői szemléletváltást (11).
A légúti betegségek esetében már korábban is jól ismert volt a köhögéskor, tüsszentéskor keletkező, majd a tárgyakon leülepedő kis cseppek közvetítő szerepe a fertőzés terjedésében, de nem tudtuk, van-e szerepe a nagyon kicsi, öt mikronnál kisebb átmérőjű, a levegőben hosszan lebegő, aeroszolt képző folyadékrészecskéknek. Az utóbbi hónapok kutatásai sok új részletet tártak fel az aeroszolokról. Ezek a részecskék köhögés nélkül, akár kilégzés, beszéd, éneklés során is keletkeznek, és sok méterrel messzebbre jutnak el, mint a nagyobb cseppecskék. Az új tudományos eredmények szerint a levegőben aeroszollal történő terjedéssel komolyan kell számolni, mivel ezekben az 5 mikronnál kisebb átmérőjű részecskékben a vírusok még órákig fertőzőek maradhatnak. (Hogy könnyebb legyen elképzelni a jelenséget, elég a dohányzás során kifújt füstre gondolnunk, amely távolodva ugyan ritkul, de a szagát a nem dohányosok még sok méter távolságban is megérzik.)
Az aeroszollal való terjedésnek több fontos következménye is van a védekezésre. A fizikai távolságtartás másfél-két méteres mértékét a nagyobb cseppecskék ülepedési távolsága alapján állapították meg, az aeroszollal való terjedés megakadályozására azonban ez a távolság kevés. Az aeroszol több méter távolságra is eljut, és zárt térben nagyon lassan tűnik el, a lebegő, láthatatlan részecskék órákon át jelen lehetnek. Ha több ember zárt térben tartózkodik, akkor idővel az általuk létrehozott aeroszol összeadódik, és felhalmozódik a légtérben. Az aeroszolban lévő vírus a belélegzés során olyan mélyre is bejuthat a tüdőbe, ahová a nagyobb cseppecskék nem. Egy japán kutatás szerint zárt térben a fertőzés átvitelének esélye 18,7-szer nagyobb, mint nyílt térben. Ha a zárt térben légáramlással járó légtechnika (ventilátor, légkondicionáló, légszűrő) is működik, akkor fokozottan kell ügyelni arra, hogy a technikai berendezések eltávolítsák, ne pedig szétterítsék a potenciálisan vírust is tartalmazó aeroszolt.
Egy vizsgálat például arról számolt be, hogy a kínai közegészségügyi intézet (Chinese Center for Disease Control and Prevention) kantoni (Guangzhou) munkatársainak sikerült visszakövetniük egy fertőzési láncot, amely a dél-kínai megapolisz egyik éttermébe vezetett. Azonosítottak három családot, amely egyidőben tartózkodott az étteremben és a három családból két héten belül tízen betegedtek meg koronavírustól. A kutatás lényegi megállapítása, hogy az összes fertőzés az étterem egyik légkondicionálójának légáramában történt, tehát feltehetően apró nyálcseppeket vitt magával az áramlat. A többi asztal azonban vagy a légáramon kívül volt, vagy egy másik légkondi is működött a közelében, ezért az ott ülő vendégeket nem veszélyeztették a fertőzött által kibocsátott vírusrészecskék.
A koronavírus tehát új helyzetet teremtett a belső terek légtechnikájával kapcsolatban: azok a terek, melyeket az ember azért alakított ki, hogy életét a külső körülmények viszontagságaitól veszélyeitől megvédje, most a betegség, a fertőzés terjedésének helyévé vált. A légtechnika, mely a zárt terek légállapotának, a levegő minőségének biztosítására volt hivatott, most bűnbakká lett, a zárt terekben a közösségi tartózkodás egészséges feltételeit nem tudta teljesíteni. A járvány kezdetén a légtechnikai szakemberek első reakcióikban a különböző szellőztetési megoldások értékelését és a használattal összefüggő tanácsokat fogalmaztak meg, de ezek a javaslatok csak a hagyományos szakmai felfogás korlátai között mozogtak és lényegében nem jelentettek megnyugvást a vírus terjedés aggodalmával kapcsolatban.
A koronavírus-járványt az emberek átmeneti nehézségként élik meg, mely megszelídül, elmúlik és így nem kell berendezkedni tartós megoldásokra. A felszínen ez látszik az épületgépészet területén is, és mindezideig nem születtek olyan új rendszerek, megoldások, melyek a vírus megjelenésével köthetők össze, inkább csak az üzemeltetés területén dolgoztak ki ajánlásokat. Ha azonban a koronavírus terjedésével kapcsolatos helyzetet alaposabban elemezzük, akkor nagyon lényeges megállapításokra juthatunk, melyek túlmutatnak a jelenlegi helyzeten. A vírushelyzetben a beltéri légállállapotok, illetve az ezt biztosító légtechnikai rendszerek nem, hogy nem védték meg az embereket a vírus terjedésétől, hanem inkább hozzájárultak annak elterjedéséhez.
Ha eltekintünk a vírustól, mint aktuális rettegésokozótól, akkor ez a megállapítás igaz mindenféle más anyagra is, vagyis a jelenlegi légtechnikai rendszerekben, melyeket azért hozunk létre, hogy az ott tartózkodók számára a belső levegő minőségét biztosítsuk, az ott tartózkodók illatát, anyagcseretermékeit terítik szét a térben. Egy térbe bejutó friss levegő a helyiségben tartózkodóktól „szennyeződik” és a helyzetüknek megfelelően az ott tartózkodók ezt a levegőt kapják „friss” levegőként, azaz részesülnek a szennyeződésből. Egy szélsőséges példával jól érzékelhetjük a jelenlegi szellőztetési rendszereink működését: ha egy hosszúkás szobába az egyik falon bevezetjük a friss levegőt és a hosszanti szemben levő falon pedig elvezetjük, akkor akik a levegő bevezetésnél tartózkodnak valóban friss levegőt szívhatnak, míg akik az elszívás oldalánál tartózkodnak a helyiségben tartózkodók valamennyi anyagcseretermékét magukba szívhatják. A jelenlegi szellőztetési rendszereink tehát a koronavírus betegség-okozó vírusterjedésétől függetlenül sem teljesítik a tőlük elvártakat. Egy térben a szellőző levegő mennyisége, és az átöblítés különböző modelljei, a légvezetési rendszer által ellenőrzött megfelelőség nem elegendő a valóban jó, egészséges szellőztetéshez.
A szellőztetés rövid elemzése, értékelése a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban merült fel, de a probléma ennél általánosabb. A szellőztetés szakmai gyakorlata a belső levegő minőségének kérdésében inkább a termikus kérdéseket helyezi előtérbe, de a vírushelyzet megmutatta, hogy ebben változtatásra van szükség és nemcsak a vírusterjedés miatt. Az ember termikus komfortja nagyon fontos, de az egészsége méginkább. A légtechnikában tehát át kell értékelni az eddigi megszokott feladatmegoldási sorrendet: első az egészség, és másodlagos a kényelem. A koronavírus bizonytalan és veszélyeztetett helyzetében sokat megtennénk olyan tereké, ahol biztonságba tudhatjuk egészségünket még azon az áron is, hogy esetleg a termikus komfortunkért még egy pullóvert is fel kell venni. A termikus komforthoz alkalmazkodni tudunk, de az egészségnél a jelenlegi zárt terekben ez az alkalmazkodási lehetőség nincs meg. A vírus terjedésének korlátozására már megszokottá vált maszk használat egy kényszermegoldás, mely zárt terekben csak nagyon korlátozott védelmet biztosít. Az igazi megoldást az jelenti, ha a zárt terekben a szellőztetés, a klíma rendszere nem a másik emberre szállítja a vírust, és nem abban kell reménykednünk, hogy a vírus-kérdést az orvostudomány fogja egyedül megoldani, hanem az épületgépészetnek kell olyan helyzetet teremteni, hogy saját életünk, annak minden részletében a saját egészségünk, és biztonságunk, kényelmünk mások veszélyeztetése nélkül biztosítható legyen.

Paradigmaváltás szükségessége az épületgépészetben
Az épületgépészet előző fejezetben összefoglalt rövid története azt a célt szolgálta, hogy bemutassa az épületgépészet fejlődésének lényeges mozzanatait. Ebből jól érzékelhető, hogy az épületgépészet szakterület és nem tudomány: fejlődésében nem a saját kutatásai, hanem más tudományok által felkínált lehetőségek alkalmazása történik. Ilyenformán jelenleg az épületgépészetben a paradigma ill. paradigmaváltás fogalmakat csak idézőjelben, vagy nagyon tág, átvitt értelemben használhatjuk.
Ha a paradigmaváltást tudományhoz kötődő értelmezésétől függetlenül leegyszerűsítjük szemlélet-változásra, akkor az épületgépészet helyzetében (is) a koronavírus-járvány komoly mérföldkőnek tekinthető. A jelenlegi szakmai felfogásunk szerint az épületgépészet feladata a létesítmények tereiben az élet feltételeihez szükséges körülmények megteremtése a technika nyújtotta lehetőségek felhasználásával. Ez a feladat rendkívül sokszínűen jelenik meg, hiszen a létesítmények, azaz többnyire épületek valamely cél, vagy funkció kialakítására egyedi építmények, melyek azt kívánják meg, hogy az épület-ember kapcsolatában a legcélravezetőbb technikai (gépészeti) eszköz kerüljön beépítésre.
Az épületgépészet középpontjában tehát az ember áll, alkalmazkodik a mindenkori épülethez és alkalmazza a technika nyújtotta lehetőségeket. Ennek a felfogásnak felel meg a jelenlegi szemlélet, mely szerint az épületgépészeti rendszerek kialakításánál és üzemeltetésénél a legfontosabb az ember igénye, melyet leegyszerűsítve összefoglalóan komfortnak neveznek. A komfort tehát az elsődleges, és ennek magvalósulásának mértéke az épületgépészeti rendszer minőségi jellemzője.
A paradigmaváltás szükségessége az épületgépészetben már évtizedek óta megjelent szófordulat. Egy ingatlanokról és az építésről szóló publikáció (7) már 2018-ban egyenesen azt állítja, hogy „Az építészetben és az épületgépészetben paradigmaváltás zajlik. Passzív házak épülnek, amik nem igényelnek hagyományos fűtést. A tudomány rohamos fejlődése előrevetíti a mind kiterjedtebb igények megjelenését. Ma már ez nem szokatlan kérés a tervezők és kivitelezők felé. A körülöttünk működő épületgépészeti rendszerek egyre magasabb szintű komfortot képesek biztosítani – igazodva az egyre komolyabb igényekhez.”
Ez az épületgépészetben már elkezdődött paradigmaváltás az új energetikai megoldásokat érti ez alatt. A passzívházakkal kapcsolatos újdonság, mint pl. az un. aktív hőszigetelés, vagy a „Paradigmaváltás a megújuló energia tudatos hasznosításában” előadás VI. Magyar Passzívház Konferencián (2014). azt sugallják, hogy az épületgépészetben a paradigmaváltás történik.
Az energetikai változások mellett az utóbbi időben a vízellátás területén fogalmazódik meg a paradigmaváltás szükségessége. Legutóbb a Vízkezelés és vízfelhasználás témájú „A víz fontossága az épületgépészetben” címmel rendezett a szakmai konferencián az esővíz hasznosításáról, a vízkezelési trendekről esett szó és ezeken a területeken az eredményekhez a paradigmaváltás szükségességéről beszélt az előadó.
A koronavírus járvány előzőekben bemutatott épületgépészeti vonatkozásai a légtechnikában szükséges változásokról szólt. A változtatás lényege, hogy a lég- és klímatechnikában a rendszerek kialakításánál az elsődleges követelménynek az egészség kérdését kell tekinteni. Ebben a változásban eredményt akkor lehet remélni, ha a szakterület a jelenlegi prioritás megváltozására áthangolódik, de ez nem kis feladat, de nem elegendő. Az épületgépészetben (annak minden területén: víz, energetika, légtechnikai, komfort stb.) az egészség prioritása azt jelenti, hogy a szakterületnek közelebb kell kerülni az emberhez. Nem elegendő az igényeket normatív követelményekkel teljesíteni, hanem közvetlen kapcsolatban kell vizsgálnia a létrehozott technikai rendszer biztosította környezet és ember életfolyamataira gyakorolt hatását. Ez tehát nemcsak célt, hanem új szemléletet igényel. Ha ez a szemléletváltás bekövetkezik, akkor az épületgépészet tudománnyá és a váltás idézőjel nélküli paradigmaváltássá válik.
A felrajzolt változás ma még fikciónak, nehezen elképzelhetőnek tűnik: az épületgépészet, mint alkalmazott hő- és áramlástan olyan kérdésekkel foglalkozzék, mint az egészség, egyáltalán az ember. Valóban, a mai szemléletünkben a felemlített kérdéseket légcsereszámmal, műszaki előírásokkal, kormányrendeletekkel kezeljük és ha a munkánk ezeknek az előírásoknak megfelel, akkor elégedetten hátradőlünk, közben emberek betegednek, halnak meg azokban a terekben, melyeknek tervezői épületgépészek.
Az új eszmék nem a semmiből születnek, azok mindig a már meglévő paradigma alapos ismeretéből teljesednek ki. Az is nyilvánvaló, hogy a tudományos-társadalmi-gazdasági folyamatoknak is van érési ideje, nem tudhatjuk, hogy mikor jön el a váltás ideje. Addig is mindent meg kell tennünk, hogy a legjobb ismeretanyagot adjuk diákjainknak, akiknek egyaránt helyt kell állniuk a még létező paradigma keretei között és a felkészülten kell várni a váltást is.
A vezető egyetemek professzorai szerint az elkövetkezendő évtizedben kutató egyetemekre lesz szükség. Ezekre hatalmas feladatok várnak, miközben az állami forrásokból nemzetközi szinten is egyre kevesebb a pénz. Emiatt át kell értékelniük a saját kutatásaikat és az oktatási programjukat. Napjaink globális problémáinak összetettsége sokkal nagyobb együttműködést igényel a különböző tudományterületek között. Az egyetemeknek és a pályázatok kiíróinak ezért támogatniuk kell a tudományterületek közötti együttműködéseket.
Ez a helyzet azonban már valóban a váltás előszobája, valószínűleg már ott vannak a világban azok az egyéniségek, akik az élet bizonyos területein kialakítják az új kereteket. Az egyetemeknek vezető szerepet kell vállalniuk a megoldáskeresésben, a következő generáció vezetőinek nevelésében. Nekik kell felmérni, megérteni a helyzet komolyságát és megbirkózni a problémákkal.

Összefoglalás
A világ lassan kezd ráébredni, hogy a végtelen növekedés egy véges bolygón ma már rövid távon is vállalhatatlan, fenntarthatatlan cél, ezért az épületgépészetben is a fenntarthatóság, az energia és környezetvédelmi szempontoknak fontos követelményeként kell jelen lenniük. A koronavírus járvány azonban arra figyelmeztet, hogy jövőről, fenntarthatóságról csak akkor lehet beszélni, ha a jelent túléljük. A járvány, a megbetegedések a halálozások kockázatával, az jövő bizonytalanságával megmutatta a környezetünk követelményeinek prioritását: egészség-fenntarthatóság-kényelem (Hygiene-Sustainibility-Komfort). Ez a paradigmaváltás aminek az épületgépészetben végbe kell mennie.

Irodalom
1. A tanulmány a T 35070 sz., Paradigmák a jövőkutatásban című OTKA kutatás keretévben készült.
2. Fodor Z. Komlós F. (2013): Ivóvíz hőhasznosítása hőszivattyúval Magyar épületgépészet 2013. 7-8 szám
3. Villányi L. (2017): Paradigmaváltás, Szent István Egyetem XII. évfolyam 1. szám, Gödöllő 2017
4. Kuhn, T. (1984). A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat Kiadó, Budapest
5. Kornai János (1999). A rendszerparadigma. Közgazdasági Szemle 7-8. 585-599. old.
6. Kampis György (2000): A tudás folytonossága a paradigmák rendszerében. Világosság november-december
7. Korszerű épületgépészet – Az ingatlanokról és az építésről http://alapitvany.taxam.ru/korszeru-epuletgepeszet/ július 31, 2018
8. Jianyun Lu és mts. (2020) COVID-19 Outbreak Associated with Air Conditioning in Restaurant, Guangzhou, China, 2020 EID Journal Volume 26 Number 7—July 2020
9. Han Y, Zhang Z, Zhu J, Yu P. A familial cluster of infection associated with the 2019 novel coronavirus indicating possible person-to-person transmission during the incubation period. J Infect Dis. 2020;395:514–23.
10. Pica N, Bouvier NM. Environmental factors affecting the transmission of respiratory viruses. Curr Opin Virol. 2012;2:90–5.
11. https://www.pharmindex-online.hu/infektologia/hirek-cikkek/uj-tudomanyos-eredmenyek-a-koronavirussal-kapcsolatban-modosulo-ajanlasok
12. Bárkányi Tamás, BT&Sons Bt., “Az “aktív hőszigetelés” alkalmazásának lehetőségei energiatudatos épületeknél”, előadás, VI. Magyar Passzívház Konferencia 2013. február 21.
13. Herczeg L. A szén-dioxid hatásának kísérleti kutatása a közérzetre és a szellemi munka teljesítőképességére, Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola, 2009
14. Kalmár, F., Kalmár, T.: Alternative personalized ventilation Energy Build. 65 (4), 37-44, 2013